A Krim elveszett, Donyeck és Harkov a következő?
Március elseje van és mára biztossá vált, hogy a Krím felett elveszett az Ukrán állam fennhatósága. Mielőtt Ukrajna jövőjéről írnánk, érdemes számba venni, hogy mi történt eddig (mivel sok valótlan és pontatlan információ látott napvilágot a Krímmel kapcsolatban), továbbá nézzük meg, hogy milyen stratégiai megfontolások motiválják Oroszországot és más szereplőket.
Februárban hosszú tüntetések eredményeként összeomlott az addigi elnöki hatalom, mely ugyan az EU és Oroszország között egyensúlyozott, de támogatóinak nagy része oroszajkú és orosz kötődésű, ezért a nyugat felé való közeledés mindig korlátokba ütközött. Oroszország úgy értelmezte az eseményeket, hogy tíz éven belül másodjára képes átvenni a hatalmat egy oroszellenes csoportosulás, annak ellenére, hogy Moszkva mindent megtett, hogy a Narancsos Forradalomhoz hasonló többé ne fordulhasson elő Kijevben. Az oroszok tehát felismerték, hogy az eddigi politikájuk kudarcot vallott és más eszközökkel kell kikényszeríteniük egy elfogadható geopolitikai helyzetet. De kérdezhetjük, hogy mit jelent egy elfogadható helyzet Moszkvából nézve: A definíció Oroszország földrajzából adódik: Elfogadhatatlan, hogy egy 46 millió lakosú ország, melynek határa néhány száz kilométerre van Moszkvától és melyet nem választ el komolyabban geológiai akadály (hegylánc, tenger, sivatag, őserdő) Oroszországtól , független geopolitikát folytasson. A napóleoni és hitleri invázió megismétlődésétől való félelem és annak megakadályozása az orosz biztonságpolitika alfája és omegája. Mondhatnánk, hogy ez ma már nem reális szcenárió, de egy ország biztonságpolitikája nem a jelen helyzetből, hanem a legrosszabb elképzelhető forgatókönyvből indul ki és hosszú távú megfontolásokon alapszik.
Ukrajna ás Oroszország viszonyát tehát ennek fényében kell vizsgálni. A Krím elfoglalásával Kijev geopolitikai jelentősége számottevően csökken, immár nem tekinthető komoly tengeri hatalomnak és a Fekete Tengeren Moszkva az úr.
A Krím félsziget elfoglalása egy megkérdőjelezhetetlen tény. Oroszország elfoglalta az összes stratégiai fontosságú helyszínt, legyen szó repülőtérről, radarállomásról, kikötőről, vagy a Perekopi Szorosról, amely összeköti a tartományt a szárazfölddel. Kijevnek nincsen olyan eszköze, amely alkalmassá tenné arra, hogy visszafoglalja ezt a több mint kétmillió lakosú területet. Ebben az összefüggésben teljesen jelentéktelen kérdés az, hogy mi lesz a státusza a Krímnek, egy bábállam, mint Dél-Oszétia, vagy Transznisztria, vagy esetleg Oroszország része.
A legjelentősebb kérdés az maradt, hogy mi történik a Donyeck környéki iparvidékkel, Harkovval (ukránul Harkiv), Odesszával és a 15-20 millió lakossal, aki ezeken a vidékeken él és rászánja e magát Oroszország arra, hogy nyílt fegyveres konfliktust vállal az ukrán állammal. A válasz erre a kérdésre azért sem egyértelmű, mert alapvető különbségek vannak Donyeck és Szimferopol között:
• Kelet-Ukrajnában magasabb a magát ukránnak vallók aránya, az a Kijevvel szembeni lojalitás is erősebb.
• Orosz csapatok nem tartózkodnak itt és nem is tudnak észrevétlenül átszivárogni a határon. Csak nyílt és jelentős (értsd háború) katonai agresszió árán lehetne ezeket a területeket elfoglalni. Kétséges, hogy Moszkva ezt megteszi.
• Míg a Krím egy földrajzilag jól behatárolható, könnyen védhető félsziget, addig Kelet-Ukrajna egy óriási lapos terület, amelynek a határai nem egzaktak. Minél nyugatabbra megyünk, annál erősebb az ukrán identitás. Ezt az országrészt elfoglalni, védeni, konszolidálni és integrálni komoly feladat.
• Moszkva nincs abban a helyzetben, hogy folyamatosan szubvencionáljon 20 millió embert és az azokat szolgáló infrastruktúrát. Abháziában, Dél-Oszétiában és Transznisztiában tizedannyi ember nem él mint ezen a területen, mégis komoly terhet rónak ezek a bábállamok az orosz központi költségvetésre.
Oroszország tehát nagyon súlyos döntések meghozatalára kényszerül, ha rászánja magát Ukrajna további területeinek megszállására, olyanokra, amelyeknek a következményeit a Kreml sem képes megjósolni. Számunkra mindebből az következik, hogy valószínűbb, hogy a krímihez hasonló katonai akcióra nem kerül sor a Donbasszban és Moszkva valójában az ukrán kormánnyal szembeni tárgyalási pozícióját erősíti ezen a színtéren.
Veress Áron
Március elseje van és mára biztossá vált, hogy a Krím felett elveszett az Ukrán állam fennhatósága. Mielőtt Ukrajna jövőjéről írnánk, érdemes számba venni, hogy mi történt eddig (mivel sok valótlan és pontatlan információ látott napvilágot a Krímmel kapcsolatban), továbbá nézzük meg, hogy milyen stratégiai megfontolások motiválják Oroszországot és más szereplőket.
Februárban hosszú tüntetések eredményeként összeomlott az addigi elnöki hatalom, mely ugyan az EU és Oroszország között egyensúlyozott, de támogatóinak nagy része oroszajkú és orosz kötődésű, ezért a nyugat felé való közeledés mindig korlátokba ütközött. Oroszország úgy értelmezte az eseményeket, hogy tíz éven belül másodjára képes átvenni a hatalmat egy oroszellenes csoportosulás, annak ellenére, hogy Moszkva mindent megtett, hogy a Narancsos Forradalomhoz hasonló többé ne fordulhasson elő Kijevben. Az oroszok tehát felismerték, hogy az eddigi politikájuk kudarcot vallott és más eszközökkel kell kikényszeríteniük egy elfogadható geopolitikai helyzetet. De kérdezhetjük, hogy mit jelent egy elfogadható helyzet Moszkvából nézve: A definíció Oroszország földrajzából adódik: Elfogadhatatlan, hogy egy 46 millió lakosú ország, melynek határa néhány száz kilométerre van Moszkvától és melyet nem választ el komolyabban geológiai akadály (hegylánc, tenger, sivatag, őserdő) Oroszországtól , független geopolitikát folytasson. A napóleoni és hitleri invázió megismétlődésétől való félelem és annak megakadályozása az orosz biztonságpolitika alfája és omegája. Mondhatnánk, hogy ez ma már nem reális szcenárió, de egy ország biztonságpolitikája nem a jelen helyzetből, hanem a legrosszabb elképzelhető forgatókönyvből indul ki és hosszú távú megfontolásokon alapszik.
Ukrajna ás Oroszország viszonyát tehát ennek fényében kell vizsgálni. A Krím elfoglalásával Kijev geopolitikai jelentősége számottevően csökken, immár nem tekinthető komoly tengeri hatalomnak és a Fekete Tengeren Moszkva az úr.
A Krím félsziget elfoglalása egy megkérdőjelezhetetlen tény. Oroszország elfoglalta az összes stratégiai fontosságú helyszínt, legyen szó repülőtérről, radarállomásról, kikötőről, vagy a Perekopi Szorosról, amely összeköti a tartományt a szárazfölddel. Kijevnek nincsen olyan eszköze, amely alkalmassá tenné arra, hogy visszafoglalja ezt a több mint kétmillió lakosú területet. Ebben az összefüggésben teljesen jelentéktelen kérdés az, hogy mi lesz a státusza a Krímnek, egy bábállam, mint Dél-Oszétia, vagy Transznisztria, vagy esetleg Oroszország része.
A legjelentősebb kérdés az maradt, hogy mi történik a Donyeck környéki iparvidékkel, Harkovval (ukránul Harkiv), Odesszával és a 15-20 millió lakossal, aki ezeken a vidékeken él és rászánja e magát Oroszország arra, hogy nyílt fegyveres konfliktust vállal az ukrán állammal. A válasz erre a kérdésre azért sem egyértelmű, mert alapvető különbségek vannak Donyeck és Szimferopol között:
• Kelet-Ukrajnában magasabb a magát ukránnak vallók aránya, az a Kijevvel szembeni lojalitás is erősebb.
• Orosz csapatok nem tartózkodnak itt és nem is tudnak észrevétlenül átszivárogni a határon. Csak nyílt és jelentős (értsd háború) katonai agresszió árán lehetne ezeket a területeket elfoglalni. Kétséges, hogy Moszkva ezt megteszi.
• Míg a Krím egy földrajzilag jól behatárolható, könnyen védhető félsziget, addig Kelet-Ukrajna egy óriási lapos terület, amelynek a határai nem egzaktak. Minél nyugatabbra megyünk, annál erősebb az ukrán identitás. Ezt az országrészt elfoglalni, védeni, konszolidálni és integrálni komoly feladat.
• Moszkva nincs abban a helyzetben, hogy folyamatosan szubvencionáljon 20 millió embert és az azokat szolgáló infrastruktúrát. Abháziában, Dél-Oszétiában és Transznisztiában tizedannyi ember nem él mint ezen a területen, mégis komoly terhet rónak ezek a bábállamok az orosz központi költségvetésre.
Oroszország tehát nagyon súlyos döntések meghozatalára kényszerül, ha rászánja magát Ukrajna további területeinek megszállására, olyanokra, amelyeknek a következményeit a Kreml sem képes megjósolni. Számunkra mindebből az következik, hogy valószínűbb, hogy a krímihez hasonló katonai akcióra nem kerül sor a Donbasszban és Moszkva valójában az ukrán kormánnyal szembeni tárgyalási pozícióját erősíti ezen a színtéren.
Veress Áron
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése