A V4 és az ukrán krízis
A rendszerváltozás után
megalapított Visegrádi Együttműködés nagy jelentőséggel bírt megalakulását
követő első években. A közös kommunista múlt, az euroatlanti integráció közös
célja a külgazdasági célok újrafogalmazása sorsközösséget teremtett a négy
tagállam között. A NATO és EU integráció után a Négyek nem érezték a szükségét
a blokkon belül való egyeztetésre és a csoport találkozóit immár nehéz volt
tartalommal megtölteni: Az EU-n belül új szövetségek jöttek létre és a közös
érdekérvényesítés nem volt rendszerszintű, továbbá a magyar-szlovák viszony
romlása is beárnyékolta a találkozókat.
Az új évezredben
katonailag és gazdaságilag megerősödő Oroszország újra relevánssá tette a
V4-et. Az ukrán-orosz energiaháború nyilvánvalóvá tette Közép-Európa függőségét
az orosz gáztól és a kialakul krízisre adandó válaszok teljes hiányát.
A szovjet időkből
származó gázvezetékeket úgy tervezték, hogy azok az egyes országokat egyenként
érjék el (A gyermekek által rajzolt napocskát szokták felhozni példának:
Oroszország a nap, a vezetékek a sugarak, melyek mind elérnek egy-egy
országot). Így alakulhatott ki egy olyan helyzet, hogy Bulgáriától a balti
államokig mindegyik országot egy-egy vezeték éri el keletről, azaz Oroszország
kis túlzással egyenként zárhatja el a csapot bármelyik országban, a régió
államai az infrastruktúra hiánya miatt pedig nem képesek egymással kereskedni.
Az ukrán gázvita következtében arra a meggyőződésre jutottak a régió országai,
hogy ebben a sebezhető állapotban csak magukra számíthatnak, mert a nyugati
államok vagy függetlenek az orosz gáztól, vagy önálló egyezményeket kötnek
Moszkvával: A Németország és Oroszország között közvetlenül és más országokat
kikerülve megépített Északi Áramlat vezeték Lengyelországban okozta a
legnagyobb aggodalmat (varsói lapok Lengyelország négy felosztását emlegették
történelmi példaként), míg pl. Berlusconi és Putyin nyílt fraternizálása azt
jelentette, hogy Nyugat-Európában nincs meg a politikai akarat az
Oroszországgal való szembeszállásra. Az
azóta épülő (magyar-szlovák), vagy megépült (magyar-román) csatlakozó vezetékek
azt igazolják, hogy a régió politikai és gazdasági elitje képes a közös
döntéshozatalra és a döntések gyors végrehajtására, ha biztonságpolitikai
veszélyt kell elhárítani.
A közös érdek felismerése
és az ebből következő cselekvés támasztotta fel a Visegrádi Együttműködést. A
csatlakozó vezetékek megépítése következtében a régió országai bizonyos
korlátok között Oroszországgal szemben közösen léphetnek fel és közösen tárgyalhatnak
gázárakról, nagyberuházásokról és geopolitikai kérdésekről. Oroszország már nem
képes egyenként „kikapcsolni a villanyt” Budapesten, Varsóban, vagy Pozsonyban,
mert ez utóbbi fővárosokban működő kormányok egymás közt is kereskedhetnek. A
közös cselekvés lehetősége más területeken is megmutatkozik: Az ukrán krízis
alatti budapesti V4-csúcs Moszkvától Berlinen és Brüsszelen keresztül
Washingtonig látszott. Egy regionális biztonságpolitikai kérdésben való közös
fellépés ígérete (ne legyenek illúzióink, az ukrajnai helyzet
biztonságpolitikáról, sőt védelmi politikáról szól) teljesen unikális a Visegrádi
Együttműködés történetében és előrevetíti a balti államok és Skandinávia katonai
együttműködéséhez hasonló integrált honvédelmi kooperációt. A katonai és hírszerzési
együttműködés közös hadgyakorlatokban, védelmi beruházások költséghatékony
összehangolásában, vagy akár az ukrajnaihoz hasonló krízishelyzetekben közös
erődemonstrációban is végződhet. Mindehhez
sokminden más mellett idő és folyamatos egyeztetés kell. A budapesti és
pozsonyi kormányok visszafogott, már-már oroszbarát nyilatkozatai mögött nem
csak a Moszkvával megkötött dílek állnak, hanem hogy Varsóhoz, vagy Prágához
képest itt később kezdődött meg az integrált visegrádi fellépésről való
gondolkodás. A lengyel politikai elit évek óta készül erre az együttműködésre
és pontosabban definiálta a saját szerepét.
Egy kiteljesedő visegrádi
együttműködés az összes tagállam érdekében áll. Erre a felismerésre immár a
négy politikai és gazdasági elit is eljutott és amint láttuk, ez konkrét
projektekben eredményre vezetett. A cél az, hogy mindez a politikusok
reflexeibe átmenjen, krízis esetén az első telefonhívás ne Berlinbe, vagy Brüsszelbe
menjen, hanem Pozsonyba, infrastrukturális beruházásokat ne csak a kelet-nyugati,
hanem az észak-déli tengelyen is megvalósíthatunk.
Veress Áron
https://www.facebook.com/eurotlanti
https://www.facebook.com/eurotlanti